Játszani is engedd! (2025. november 13-tól)

3.sz. Stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés (30 óra)

A képzés kizárólag személyes térben kerül megrendezésre!

Előadók
Kiss Bea – fuvolatanár, Járdányi Pál Zeneiskola, Budapest
Dr. Tornyai Péter – zeneszerző, kamarazenész, egyetemi adjunktus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest
Tornyainé Dóry Zsuzsa – gordonkatanár, Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Vác
Dr. Stachó László – zenepedagógus és -pszichológus, egyetemi oktató, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
Sáry Bánk – zeneszerző, egyetemi tanár Eszterházy Károly Egyetem

A továbbképzés témája:
A képzés során egy hatékony és kipróbált kezdők tanításához új pedagógiai szemlélettel és eszköztárral ismerkednek meg a résztvevők, mely élményközpontú, interaktív és játékos módon hozza közel a gyermekek számára a zene és zenélés lényegét.

A továbbképzésben a Hangok mindenhol laknak EMB Zeneműkiadó (2023) által megjelentetett kötetsorozat kapcsán az improvizáció legegyszerűbb játékaitól vezetjük el a résztvevőket olyan zeneszerzői játékszabályokig, melyek arra tanítanak, hogy a kezdetektől fogva érdemes a muzsikáláshoz a játékot megillető komoly szabadsággal közelíteni. A Hangok mindenhol laknak kötetsorozata: mind Kiss Bea első két kötete – és az abban megjelenő kezdőpedagógiai módszertana –, mind Tornyai Péter Szakácskönyve nagyban épít a gyermekek gazdag képzeletvilágára és természetes alkotókedvükre. A rögtönzés és a zeneszerzéshez hasonlatos játékok későbbi analógiáinak bemutatása közelebb vihet minket a régi és a kortárs zeneművek értő megismeréséhez, szeretetéhez egyaránt. A kötetsorozat játékainak bemutatása mellett, ízelítőt kaphatunk a Sári-módszer Kreatív zenei játékaiból és egy szintén rögtönzést lehetővé tevő kompozíciós technikából, mely a kézjelekkel (részben) irányított jelnyelv, a soundpainting.

A képzés hangszerfüggetlen, csoportos és egyéni órák megtartásához is kínál frissítő ötleteket.

A beszámolás formája: gyakorlati vizsga (aktív részvétel az előadásokon) vagy dolgozat.
A gyakorlati vizsga teljesítéséhez előre kell bejelentkezni, a jelentkezés sorrendjében fogadja a képzés szervező az első 20 tanárt. A képzésen való aktív részvétel – a képzés zárónapjára növendék felkészítése és részvétele – a gyakorlati vizsgával záruló tanúsítvány kiadásának feltétele. A dolgozat reflektív napló, mely feldolgozza a képzésen felmerült pedagógiai gyakorlatokat, módszereket a saját tanítási gyakorlatra vetítve (elsősorban azok adaptálhatóságát vizsgálva a saját tanítási gyakorlatba).
Formai követelmény: max. 3 A/4-es oldal, Times New Roman 12-es betűtípus és betűméret, sorkizárt, 1,5 sortávolsággal; a résztvevő kék tintával írja alá, és szkennelt formában küldje meg.

A Tanúsítvány kiadásának feltételei:  Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.

A továbbképzés helyszíne:
Tóth Aladár Zeneiskola – 1064 Budapest, Szív u. 19-21.

A továbbképzés időpontja:
2025. november 13. csütörtök 09:30 – 14.00
2025. november 14. péntek 09:30 – 14.00
2025. november 15. szombat 10:00 – 13:00 és 13:30 – 17:00

RÉSZVÉTELI DÍJ A TELJES KURZUSRA: 40.000 Ft.

Egy képzési napra itt tud jelentkezni!

Részvételi díj: 16000 Ft/ nap, vagy 10000 Ft csak délelőtt vagy csak délután mely előre fizetendő a képzés előtt legkésőbb két nappal a 10103104 – 71280570 – 00000000 számlaszámra. Egész napért 10 pont (nem akkreditált) kerül kiállításra.
Közlemény: 25.tf. – jelentkező vezetékneve, és annak a napnak és napszaknak a dátuma, jelzése, amelyre regisztrált.

Minimum létszám: 10 fő
Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 60/10/2022.


Aktív jelentkezők!!

Az aktív tanári jelentkezéshez, kérjük a növendékek pontos műsorát, valamint a korrepetitor igényét az aktív jelentkezési lap kitöltése után az info@metronomkepzes.hu e-mail címre elküldeni, legkésőbb 2025. június 16-ig!


Részletes Program

november 13. csütörtök

Stachó László 09:30 – 11:00 – A zenei képesség fejlesztésének lehetőségei és a zene tartalmi elemei a Hangok mindenhol laknak sorozatban
Kiss Bea 11:00 – 12:30 – A velünk született zenei képességek megőrzése és a gyermeki alkotóerő fejlesztése a zenetanítás során –Improvizációs játékok – A Hangok mindenhol laknak sorozat 1. kötete alapján (Hangszeres előkészítő) .

Sáry Bánk 12:30 – 14:00 – Kreatív zenei játékok .


november 14. péntek

Tornyainé Dóry Zsuzsa 9:30–11:00 – A csoportos irányított improvízáció, a Soundpainting és a Szakácskönyv gyakorlatainak megismerése, összefüggéseinek felfedezése a hangszeres gyakorlatban
Kiss Bea 11:00 – 12:30 – A Szakácskönyv a hangszeres gyakorlatban
Tornyai Péter 12:30–14:00 – A Szakácskönyv kompozíciós háttere


november 15. szombat

Mesterkurzusok 
Hangszeres tanulók jelentkezését várjuk, nemcsak fuvolisták! 
Kiss Bea 10:00-13:00
Stachó László 13:30-17:00

„Gitármódszertani Kaleidoszkóp”-módszertani előadássorozat (2025. március 8-tól)

22.sz. Stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés (30 óra)

Személyes térben kerül megrendezésre!

Előadók:
Csáki András – Liszt Ferenc-díjas gitárművész habilitált egyetemi docens, LFZE
Roth Ede – gitár,- kamaraművész, a Széchenyi Egyetem Művészeti Karának címzetes egyetemi docense
Pavlovits Dávid – gitárművész és zeneszerző, az SZTE BBMK docense
Szücsi Balázs – gitárművész, az Aelia Szabina AMI tanára
Dr. Seres Borbála – gitárművész, a Bartók Béla Zenei Szakgimnázium tanára

A továbbképzés témája:
Az öt alkalmas előadássorozat öt előadója, a gitároktatás alapjainak lefektetését, -a verseny és koncert helyzetekre való mentális felkészítését, a memorizálást, illetve az online szakmai tartalmak mindennapi tanításukba való hasznos beillesztésének problémakörét járják körül. Az előadások igyekeznek gyakorlatias szemléletű segítséget nyújtani a résztvevők számára, hogy a napi tanítási gyakorlatban miképpen lehet hasznosan integrálni a korabeli iskolák, szakmai leírások tanításait.

Beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (aktív részvétel az előadásokon)
A Tanúsítvány kiadásának feltételei: Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési
szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.
A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola (1063 Budapest, Szív. u. 19-21.)

A továbbképzés időpontja:

  • 2025. március 8. (szombat) 9.00-13.00 Roth Ede
  • 2025. április 2. (szerda) 9.00-13.00 Szücsi Balázs
  • 2025. április 12. (szombat) 9.00-13.00 Seres Borbála
  • 2025. május 8. (csütörtök) 9.00-13.00 Csáki András
  • 2025. május 10. (szombat) 9.00-13.00 Pavlovits Dávid

Részvételi díj: 40 000 Ft

Egy képzési napra itt tud jelentkezni!

Részvételi díj: 10000 Ft/ nap, mely előre fizetendő a képzés előtt legkésőbb két nappal a Metronom K. N. Kft. MBH Bank 10103104 – 71280570 – 00000000 számlaszámra.
Közlemény: 12.tf. – jelentkező vezetékneve, és annak a napnak a dátuma, jelzése, amelyre regisztrált.


Minimum létszám: 10 fő         
Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 60/10/2022.

MuseScore Kottaíró program használata (2025. november 7-től)

29.sz. „Musica Futura” – számítógép a zeneoktatásban (30 óra)

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

Előadó:
Uher Bertalan – trombitatanár, -intézményvezető

A továbbképzés témája: Az IKT eszközök bemutatása. Ingyenes, keresztplatformos szoftverek a zeneoktatásban. Online alkalmazások bemutatása, kipróbálása. Digitális kottakészítés és megosztás, szerzői jogi ismeretek. A képzés során a pedagógusok megtanulják az ingyenes MuseScore kottaíró program használatát, képessé válnak zenekari anyagok (partitúra, szólamok), zongora kotta és énekes (kórus) kotta, zenei feladatlapok létrehozására. A képzés során igyekszünk egyéni igényekre is megoldást nyújtani a kottakészítéssel kapcsolatosan, például szolmizációs kotta, színes kotta készítése.

A beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (Óraterv elkészítése egy digitális eszközöket alkalmazó tanórához, egy digitális tananyagelem – kotta példa, hang-, kép-, videófelvétel, online teszt – készítése és online publikálása.)

A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola – (1063 Budapest, Szív u. 19-21) ONLINE

A továbbképzés időpontjai:

  • 2025. november 7. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. november 14. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. november 15. 9:00–15:00 (online)

Részvételi díj: 40.000 Ft
A képzés végén Tanúsítvány kiadására kerül sor. 

A Tanúsítvány kiadásának feltételei: A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása és teljesítése. Az előadásokon való aktív részvétel, a képzésről az online térben hiányozni nem lehet, a személyes térben történő képzési idő 10%-nak max. 1,5 óra alól mentesülhet.

Minimum létszám: 10 fő

Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: A/13265/2024.

MuseScore Kottaíró program használata (2025. szeptember 19-től)

28.sz. „Musica Futura” – számítógép a zeneoktatásban (30 óra)

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

Előadó:
Uher Bertalan – trombitatanár, -intézményvezető

A továbbképzés témája: Az IKT eszközök bemutatása. Ingyenes, keresztplatformos szoftverek a zeneoktatásban. Online alkalmazások bemutatása, kipróbálása. Digitális kottakészítés és megosztás, szerzői jogi ismeretek. A képzés során a pedagógusok megtanulják az ingyenes MuseScore kottaíró program használatát, képessé válnak zenekari anyagok (partitúra, szólamok), zongora kotta és énekes (kórus) kotta, zenei feladatlapok létrehozására. A képzés során igyekszünk egyéni igényekre is megoldást nyújtani a kottakészítéssel kapcsolatosan, például szolmizációs kotta, színes kotta készítése.

A beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (Óraterv elkészítése egy digitális eszközöket alkalmazó tanórához, egy digitális tananyagelem – kotta példa, hang-, kép-, videófelvétel, online teszt – készítése és online publikálása.)

A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola – (1063 Budapest, Szív u. 19-21) ONLINE

A továbbképzés időpontjai:

  • 2025. szeptember 19. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. szeptember 26. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. szeptember 27. 9:00–15:00 (online)

Részvételi díj: 40.000 Ft
A képzés végén Tanúsítvány kiadására kerül sor. 

A Tanúsítvány kiadásának feltételei: A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása és teljesítése. Az előadásokon való aktív részvétel, a képzésről az online térben hiányozni nem lehet, a személyes térben történő képzési idő 10%-nak max. 1,5 óra alól mentesülhet.

Minimum létszám: 10 fő

Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: A/13265/2024.

„Látjuk amit hallunk és halljuk amit látunk” (2025. június 25-27. között) MISKOLCI kihelyezett képzés!

27. sz. Stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés

A képzés személyes térben kerül megrendezésre!

Előadók:  

Tőkés Tünde – szolfézs tanár,-Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Magyar Margit – szolfézs-, zeneelmélet tanár, LFZE gyakorlatvezető

A továbbképzés témája

„Hangok világa” – látjuk amit hallunk és halljuk amit látunk…e kodályi gondolathoz vezető útról a XXI. század 25.évében

Játék – zene – ismeret  és ami közöttük van: a tanári munka

Gondolatok, gyakorlatok a csoportos zenei órák tükrében.

Beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (reflektív gondolatok és egy tanítási óra vázlata a képzésen elsajátított egyik pedagógiai fogással). 

A Tanúsítvány kiadásának feltételei: Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.

A továbbképzés helyszíne: Miskolci Egressy Béni Zeneiskola AMI (3525 Miskolc, Pálóczy u. 4.)

A továbbképzés időpontja: 

2025. június 25. szerda 10.00-17.30 között
2025. június 26. csütörtök 10.00-17.30 között
2025. június 27. péntek 10.00-17.30 között


Részvételi díj: 40.000 Ft   

Minimum létszám: 10 fő

Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 60/10/2022.

„Módszertani és újító gyakorlatok” (2025. októbertől)

26. sz. Stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés

A képzés személyes és online térben kerül megrendezésre!

Előadó:  – egyeztetés alatt

A továbbképzés témája: Módszertani előadások, a tehetséggondozás, – újító gyakorlatok, a szimplanád, duplanád, -rézfúvós, vonós-hegedű, vonós-cselló és nagybőgő, a jazz-zene, elektroakusztikus zene témában.

Beszámolás formája: Gyakorlat vagy dolgozat

A Tanúsítvány kiadásának feltételei: Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.

A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola (1063 Budapest, Szív u. 19-21.)

A továbbképzés időpontja: 2025. októbertől folyamatosan jelentkezők létszámának függvényében
hétköznap délelőtt nem egymást követő napokon 9:30 -13.30 óra között ( 5 alkalom)
vagy

egymást követő napokon (csütörtök, péntek 9.30-13.30-ig és szombat 9.30-16-ig

Részvételi díj: 40.000 Ft   

Minimum létszám: 10 fő

Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 60/10/2022.

„Egyedül nem megy”- a csoportos zenei neveléshez vezető út eszköztára (2025. szeptembertől )

 25.sz.” Muzsikáljunk együtt” – továbbképzés a kamarazenei és zenekari munka fejlesztésre (30 óra)

A képzés kizárólag SZEMÉLYES térben kerül megrendezésre!

Előadók

Serei Zsolt Erkel, Bartók-Pászthory díjas zeneszerző, karmester, a LFZE zeneszerzés tanszékének ny. docense


A továbbképzés témája: A képzés kapcsolódik a XIII. Országos Zenekari versenyhez.

A kamarazenei és zenekari órák egyik legnagyobb kérdése: van olyan hangszer összeállításban zenemű, amilyen pont most kellene a növendékeknek? 

Sokszor kell átiratokhoz fordulnunk. Most saját hangszerelést készíthet, a képzés végére, ez egyben a tanúsítvány kiadásának egyik feltétele is. 

A hangszerelt művet életre keltheti, a vezénylés  technikai elemeinek megismerése után. 

Beszámolás formája: Gyakorlati vizsga


A Tanúsítvány kiadásának feltételei: Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési
szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.


A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola (1063 Budapest , Szív u. 19-21.)

A továbbképzés időpontja: 2025. szeptembertől szerda délelőtt ( 5 alkalom) 9.30-13.30 között

Részvételi díj: 40 000 Ft

Minimum létszám: 10 fő         
Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 61/11/2022.

MuseScore Kottaíró program használata (2025. június 23-tól)

24.sz. „Musica Futura” – számítógép a zeneoktatásban (30 óra)

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

A képzés kizárólag ONLINE térben kerül megrendezésre!

Előadó:
Uher Bertalan – trombitatanár, -intézményvezető

A továbbképzés témája: Az IKT eszközök bemutatása. Ingyenes, keresztplatformos szoftverek a zeneoktatásban. Online alkalmazások bemutatása, kipróbálása. Digitális kottakészítés és megosztás, szerzői jogi ismeretek. A képzés során a pedagógusok megtanulják az ingyenes MuseScore kottaíró program használatát, képessé válnak zenekari anyagok (partitúra, szólamok), zongora kotta és énekes (kórus) kotta, zenei feladatlapok létrehozására. A képzés során igyekszünk egyéni igényekre is megoldást nyújtani a kottakészítéssel kapcsolatosan, például szolmizációs kotta, színes kotta készítése.

A beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (Óraterv elkészítése egy digitális eszközöket alkalmazó tanórához, egy digitális tananyagelem – kotta példa, hang-, kép-, videófelvétel, online teszt – készítése és online publikálása.)

A továbbképzés helyszíne: Tóth Aladár Zeneiskola – (1063 Budapest, Szív u. 19-21) ONLINE

A továbbképzés időpontjai:

  • 2025. június 23. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. június 27. 9:00–14:00 (online)
  • 2025. június 28. 9:00–15:00 (online)

Részvételi díj: 40.000 Ft
A képzés végén Tanúsítvány kiadására kerül sor. 

A Tanúsítvány kiadásának feltételei: A felnőttképzési szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása és teljesítése. Az előadásokon való aktív részvétel, a képzésről az online térben hiányozni nem lehet, a személyes térben történő képzési idő 10%-nak max. 1,5 óra alól mentesülhet.

Minimum létszám: 10 fő

Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: A/13265/2024.

„Klasszikus,-és flamenco gitár játéktechnika,artikuláció,előadói gyakorlat”-(2025. június 22-től)

22.sz. Stílusismeret és technikaképzés – alap- és középfokú zenetanárok módszertani továbbképzés (30 óra)

Személyes térben kerül megrendezésre!

Előadók:
Dr. Eötvös József – gitárművész, LFZE tanszakvezető, egyetemi tanár

Dr. Seres Borbála – gitárművész, a Bartók Béla Zenei Szakgimnázium tanára

Lorenzo Micheli – gitárművész (Olaszország)

Javier Conde – gitárművész (Spanyolország)

Aniello Desidero – gitárművész (Olaszország)

A továbbképzés témája:  A képzés kapcsolódik a 19. Balatonfüredi Nemzetközi Gitár Fesztivál és mesterkurzushoz. A tanfolyam azoknak az alap,- és középfokú zenetanároknak szeretne továbbképzés formájában segítséget nyújtani, akik fontosnak tartják oktató-nevelői munkájukban a magyar és az európai gitár zenei örökség tanítását. A képzésen átadásra kerülő tananyag jól illeszthető a mindennapi tanításba. Délelőtt mesterkurzus, míg délután, előadások keretében nyújt a résztvevők számára segítséget abban, hogy a napi tanítási gyakorlatban hogyan lehet hasznosan integrálni a korabeli iskolák, szakmai leírások tanításait.

Beszámolás formája: Gyakorlati vizsga (aktív részvétel az előadásokon)
A Tanúsítvány kiadásának feltételei: Az előadásokon való aktív részvétel. A felnőttképzési
szerződés aláírása, a képzési feltételek elfogadása.
A továbbképzés helyszíne: Ferencsik János Zeneiskola (8230 Balatonfüred, Ady E. u. 13.)

A továbbképzés időpontja:

  • 2025. június 22-28. között minden nap 10.00-14.00 óra között

Részvételi díj: 40 000 Ft+ szállás és étkezés ktg.  


Minimum létszám: 10 fő         
Akkreditációs engedély nyilvántartási száma: 60/10/2022.

Figyelem!Fontos Információ az új Továbbképzési rendelettel kapcsolatosan!

Fontos információ az új továbbképzési rendelettel kapcsolatosan, mely segíti a résztvevők számára a szakmai, módszertani képzésekben való részvételt.

Köszönöm – a Metronom Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársainak nevében is – , hogy az elmúlt években
támogatta munkánkat, az Ön által vezetett iskola pedagógusai részt vettek akkreditált képzéseinken,
mesterkurzusokon. A következőkben néhány fontosabb információt juttatunk el Önhöz, hogy az új
továbbképzési rendelet alapján a lehető legjobban tudja megszervezni kollégái számára a szakmai,
módszertani képzésekben való részvételt.

Részletes Tájékoztató az alábbi linken érhető el!